A Hutten végnapjai és a Hermann és Dorothea két különböző korban játszódó, más-más időben és versformában íródott epikai mű, melynek egyvalami képezi közös nevezőjét: a hűség. Mégpedig a lovagi és a polgári hűség. Az előbbi önpusztító, az utóbbi építő jellegű. Ulrik von Hutten az eredeti krisztusi tanításhoz és népéhez való hűségében nemcsak családjával, de a pápával és a császárral is összeütközésbe kerül, és férfikora delén, mindenkitől elhagyatva, nyomorultul elpusztul. A Hermann és Dorothea köznapi hősei viszont a világfelforgató francia forradalom árnyékában is elég erősek és szívósak ahhoz, hogy verejtékes munkával kivívott polgári biztonságukat átmentsék a jövőbe. A két hűség mégis nemcsak kiegészíti, de feltételezi is egymást. A reformáció gondolatfelszabadító, hitvalló bátorsága nélkül soha nem jöhetett volna létre az a modern polgári társadalom, melyet Goethe még kialakulásának kezdeti állapotában olyan meggyőző szemléletességgel és finom iróniával fűszerezett tagadhatatlan rokonszenvvel állított elénk.