A Boris Vian-életműsorozat tizedik kötete (az itthon 1991-ben Minden hulla fekete címmel megjelent regény) a második volt a Vian által Vernon Sullivan álnéven publikált könyvek sorában. A holtaknak már mindegy szorosan kapcsolódik a Franciaországban annak idején hatalmas botrányt kiváltó első Sullivan-műhöz (Köpök a sírotokra), hiszen Boris Vian ebben a regényében is az amerikai feketéket sújtó rasszizmus ellen emeli fel a szavát, persze úgy, hogy – a sullivani hagyományokhoz hűen – mindeközben egy pergő cselekményű, gyilkosságokkal és buja erotikával fűszerezett történettel is megajándékozza az olvasót.
Bár az első Sullivan-regényekben Vian az akkoriban rendkívül népszerű amerikai krimiírók stílusát parodizálja, ezek a pastiche-ok szerves részét képezik az életműnek, hiszen Boris – aki számos más álnéven is publikált (novellákat, újságcikkeket, kritikákat stb.) – a Joëlle Bausset-ként, Bison Raviként vagy Vernon Sullivanként szignált műveiben is bizonyságát adja különleges tehetségének, és ezen írásokban is tükröződik a szerző sajátos világlátása és értékrendje. A Sullivan-regények mégis különleges helyet foglalnak el a viani életműben, mivel részben ezeknek az irodalmi tréfának szánt ál-fordításoknak, illetve a hozzájuk kapcsolódó botrányoknak és pereknek „köszönhető”, hogy Boris Vian saját néven kiadott műveit a kortárs közönség és kritika egyaránt elutasította, s így azok végül csak a szerző halála után váltak „kötelező olvasmánnyá”.

Takács M. József