A „holnaplány” kifejezést Hajdu Lilly, a később jelentőssé vált pszicho­analitikus használta saját magára 1910-ben, orvostanhallgatóként. Olyan nőket képzelt a szó mögé, akik elmozdulnak a nő hagyományos ideáljától, és mindenekelőtt szellemi, alkotó emberként és társként tekintenek önmagukra. Róluk szól ez a könyv. A nők kapcsolódása a pszichoanalitikus szakmához az intellektuális női szereplehetőségek kibontakozásának reprezentatív jelensége. Számszerűen ugyan egy szűk csoport történetéről van szó, amely viszont rendkívül sok szálon érintkezik a korabeli kultúrával és társadalommal, ezért az életutak tükrében nemcsak a pszichoanalí­zis, de a nőtörténet, illetve a társadalom- és politikatörténet jelentős eseményei és folyamatai is nyomon követhetők. A könyv fejezetei egyfelől a nőiség pszichoanalízisben betöltött szerepét, jelentését, másfelől az első magyar női pszichoanalitikusok pályáját mutatják be. Feltárják a pszichoanalízis budapesti iskolá­jában dolgozó nők társadalmi hátterét, a szakmába való belépésük körülményeit, érdeklődési területeik jellegzetességeit. A fő fejezetek egy-egy jelentős női pszichoanalitikus: Hajdu Lilly, Gyömrői Edit, Bálint Alice, Kovács Vilma és Rotter Lillián életén és pályáján vezetnek végig, számos új életrajzi forrás bevonásával. Az utolsó fejezet rövidebb élet­rajzai további közel harminc korai magyar (és magyar származású) női analitikus portréját rajzolják meg – közülük többen szinte teljesen ismeretlenek voltak a pszichoanalízis-történet számára.