A könyv néhány, a pszichoanalízishez elidegeníthetetlenül hozzátartozó problémát vizsgál. Főleg azt az állítást, miszerint a pszichoanalitikus jobban ismeri a pácienst, mint a beteg maga, ami elvakíthatja és megakadályozza abban, hogy felismerje ha hibázik. Patrick Casement a szupervízió és a belső szupervízió folyamatát vizsgálja, ami abban segíthet a gyakorló pszichoterapeutának, hogy tudatosabban bírja követni a páciens élményét a terápiás találkozás során. Különös figyelmet fordít az analitikus által elkövetett hibákra, a tudattalan cselekvéses kiélésre. Casement amellett érvel, hogy a terápiás munkánkban inkább nyitottak legyünk, mint dogmatikusak. Érvelését számos esettanulmánnyal támasztja alá, és figyelembe veszi a pszichoanalízis elmúlt száz évének tapasztalatát.