A Helyszínelés elbeszélőjét az 1970-es évek derekán egy barátnője meghívja alkalmi szállására a budai Normafához. A hangszigetelt ajtók és az elfalazott bejáratok láttán, a vendégszobába lépve azonosítja a helyszínt: abban a hatszögletű toronyszobában állnak, ahol az ÁVH és az NKVD tisztjei az első nagy magyar koncepciós per vádlottjait vallatták és kínozták, közöttük Szász Bélát. Az ő emlékiratának sorait felidézve, fényképek és tanúvallomások segítségével méri fel az elbeszélő a diktatúra legsúlyosabb nyomait. A kötetben szereplő írások azzal vetnek számot, hogy a két nagy diktatórikus rezsim, a rákosizmus és a kádárizmus, a hatalmas szovjet befolyási övezet részeként miként kényszeríti a kollektív amnézia egyéni és közösségi stratégiáiba a magyar társadalmat. Nádas Péter elemzései gazdag fénykép- és dokumentumanyaggal rajzolják meg azt a politikai és társadalmi valóságot, amelynek a szerző szigorúan hátat fordít. „Saját helyzetem sem volt olyan rózsás. Újságírói állásomat akkor augusztus 21-én reggel, miközben Kisorosziban húztak az égen a fejem fölött a légi kötelékek, és nem volt se eleje, se vége, vadászgépek, nehézbombázók, csapatszállítók, én azonnal feladtam. Tudtam, hogy többé nem fogok visszamenni, nemcsak az állásomba nem megyek, hanem lakni sem akarok többé Budapesten. Inkább forduljak fel éhen.”