Peter Sloterdijk gondolkodása és írásos munkája összetéveszthetetlen ismertetőjegyének tekinthető, hogy még a legaktuálisabb kérdéseket is azok távolba nyúló történetébe ágyazza.

A szerző így jut el a jelenkori "emberi állapot" újrameghatározásaiig, amelyet egy eleddig ismeretlen nézőpontból világít meg, illetőleg amely váratlan - vagy előre nem sejtett - összefüggések feltárásához segíti őt hozzá. Sloterdijk új könyve a harag témakörével foglalkozik, amelynek következményei a harcban, az erőszakban és az agresszióban csapódnak le. Az európai hagyomány kezdetének tekinthető, az Iliász elején olvasható mondat a "harag" szóval kezdődik. Ebben a szövegben a harag baljós erőként jelenik meg, ám mégis nagyrabecsülés övezi, mivel hősöket hív életre.

Vajon hogy történhetett, hogy nem sokkal ezután a görög poliszban csak igen szűk korlátok között lehetett létjogosultsága? S mi magyarázza, hogy a későbbi kulturális tradíciók keretei között kibontakozhatott "a harag szentsége", s ezzel együtt az igazságosság első fogalma? Továbbá: hogy képzelhetjük el a harag kommunista világbankját? És mi vezetett odáig, hogy az igazságosságot mint alapértéket szem előtt tartó társadalmak minden lehetséges összefüggésből száműzték a haragot? S vajon mit mondhatunk annak visszatértéről a 21. század kezdetén?

Peter Sloterdijk erre a következő választ körvonalazza: „Nagyszabású politika csak egyensúlyozó gyakorlatok módjára valósítható meg. Az egyensúlyozás azt jelenti, hogy nem térünk ki egyetlen szükségszerű harc elől sem, miközben egyetlen fölöslegeset sem provokálunk ki. Továbbá azt is, hogy nem adjuk fel a versenyfutást az entrópikus folyamatokkal, mindenekelőtt a környezetrombolással és a demoralizálódással.”