Könyvemben, amelyet szinte az eseményekkel párhuzamosan írtam, négy célt tűztem magam elé.
Elsőként színre akartam vinni a kormány és az ellenzék vezetője, Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor látványos párviadalát. Személyiségükben és politikai szerepükben megszületett, felnövekedett, majd megöregedett és meghalt az ezredforduló konfliktusos politikája.
Második célom, az 1989-90-ben, Kelet-Közép-Európában hitt és remélt „demokratikus kapitalizmus” válságának elemzése. Mi történt velünk a rendszerváltás során? Miért nem sikerült elérni a kitûzött célok jelentõs részét? Mennyire következik a társadalmak szerkezetébõl, civilizációs felkészültségébõl és politikai, gazdasági kultúrájából a kudarc? Mi a rendszerváltó elitek felelõssége? Mivé fejlõdhet a magyar és a kelet-közép-európai országok rendszere? Van-e kiút a jelen helyzetbõl – hová, merre?
Harmadik célom az 1968-as „nagy nemzedék”, és az 1989-es rendszerváltó, valamint az ezredfordulós, szecessziós nemzedék megütközésének ábrázolása. Hogyan vált a ’68-as nemzedék értékeiben, felfogásában, szülei elleni lázadásában a szocializmus elsõ nyitott nemzedékévé? Hogyan alakította ki a „nagy nemzedék” a maga intézményeit és szerepeit, s vált a rendszerváltás motorjává? És aztán hogyan zárta be, provincializálta magát, s adta fel korábbi értékei jelentõs részét?
Végül, ábrázolni szerettem volna a 2001. szeptember 11. utáni Bush-Blair korszakot és annak hatását Kelet-Közép-Európára, Magyarországra. Milyen következményekkel járt a Bush-doktrína, az új világrend ránk nézve?
„Gazdag ország filozófiája a tisztánlátás, szegény ország az, amely nem mer szemközt nézni a dolgok elemzésével és magyarázatával” – írta, szinte mellékesen, Krúdy 1923-ban. Talán az elõbbi azért lett gazdag, s az utóbbi ezért maradt szegény. Illúziókban és álmokban gazdag országunkban megint eljött a szembenézés ideje.