Az 1960-as évek elején járunk. A helyszín: egy német város újonnan épült lakótelepe. A főszereplők: hat-tíz éves gyerekek. Az ő "bandájuk" perspektívájából látjuk annak a bizonyos nyárnak az eseményeit – mégpedig egy még meg nem született, soha meg nem születő, elvetélt, ám újra és újra, örökké jelenlévő, mindentudó, pikareszk, magzatállapotú én-elbeszélő előadásában.

A regény olvasója élvezettel fejtheti fel a szerteágazó, majd összeérő cselekményszálakat, melyek snittszerűen váltogatják egymást, és mint kirakós játék darabkáiból áll össze belőlük a történet. Még izgalmasabb azonban a látásmód, mely a valóságos – mert hihető és logikusan követhető – történéseket mágikus-szürreális szférákba ragadja, és amelyben a gyerekek igaz fantáziavilágába olvasztott valós világ valamiféle magasabb szintű realitássá válik.

A gyerekekre halálos veszedelem leselkedik. Segítőik – három veterán hadirokkant – igyekszenek óvni őket, miközben a gyerekek egyik eltűnt (elrabolt?) társuk, a legkisebb lány nyomába szegődnek. Így keverednek el a Bärenkeller, egy ősrégi sörfőzde és fogadó labirintusszerű katakombáiba, ahol a gondtalanul kezdődő nyári vakáció rejtélyes és borzongató kalandba torkollik.

A regény 2010-ben elnyerte a Lipcsei Könyvvásár Irodalmi Díját.

Georg Klein (1953) a kortárs német próza egyik legkiválóbb képviselője. Első elbeszélései 1984-ben jelentek meg, azóta rendszeresen publikál. Elsősorban kisprózát és regényt ír. Szépírói teljesítményét jelentős irodalmi díjakkal ismerték el (Brüder-Grimm-Preis, 1999; Ingeborg-Bachmann-Preis, 2000; a Lipcsei Könyvvásár Irodalmi díja, 2010; Niedersächsischer Staatspreis, 2012). A német kritika főként újszerű stílusáért, egy új német irodalmi nyelv megteremtéséért dicséri.

"Egy, a múlthoz való viszonyunkat valóban szívügyének tekintő irodalomnak ma azt kellene velünk, olvasókkal megéreztetnie, hogy magunk is halandók, mi több: leendő halottak vagyunk. Aki olvasás közben mint jövendőbeli halottat éli meg és "élvezi" saját magát, az egy fontos, talán legfontosabb igazság pillanatának részese. S úgy mellékesen azt is meg fogja – minden bizonnyal – tapasztalni, hogyan enyészik el körülötte a történelem megszokott tája, s oltódik ki számára az a bizonyos mindent összemontírozó szimultanitás. A hamarosan eljövendő halottlét élvezete s a visszarettenő tisztelet mindenki iránt, aki osztozik ebben a tapasztalatban – ebben állhatna ennek az irodalomnak a sajátos kortársisága. Alapérzése a szelíd borzongás lenne" (Georg Klein: Tűnődés múltunk jövőjéről. A leendő halottaknak. Tatár Sándor fordítása).

"Georg Klein a kortárs német irodalom egyik legeredetibb elbeszélője" (Die Zeit)