Magyarországon Kövér László házelnök 2015-ös beszéde révén került be a genderőrület kifejezés a köztudatba. Németországban ez akkor már bevett fordulat volt, az Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországnak (AfD) párt és az új jobboldali Junge Freiheit folyóirat kampányai, valamint Birgit Kelle publicista-aktivista írásai révén. De mi is az a genderőrület? Ha hihetünk a jobboldalnak, egy totalitárius ideológiáról van szó, amely felszámolná a nemek különbözőségét, lerombolná a férfi és nő házasságán és gyerekvállalásán alapuló családformát, terjesztené a homoszexualitást és a transzneműséget, és elbizonytalanítaná a gyerekeket szexuális orientációjukban és nemi identitásukban. Ez az aggodalom a 2010-es évek közepe óta számos országban, köztük Németországban és Magyarországon is, áthatja a radikális jobboldal beszédmódját a „gender” fogalmával kapcsolatban. De miért került napirendre ez a téma? És van-e ennek az aggodalomnak bármi alapja? A kötet ezekre a kérdésekre keresi a választ. Arra kíváncsi, hogy a németországi és magyarországi radikális jobboldal – az AfD, illetve a Fidesz–KDNP és értelmiségi holdudvaruk – miért és hogyan használják a „gender”-t a politikájukban. De arra is, hogy a „gender” válságnarratívába helyezése a jobboldal részéről hogyan függ össze a nyugat-európai és észak-amerikai ún. progresszív szereplőknek a gender fogalmára hivatkozó politikai követeléseivel: legyen szó férfiak és nők, különnemű és azonos nemű párok egyenlőségéről, vagy éppen a 2010-es évek dereka óta szakpolitikai szinten egyre inkább testet öltő transz- és queer-követelésekről. Vajon ezek hogyan viszonyulnak ahhoz, hogy a jobboldal „genderőrületet” kiált? A kötet ezt a jelenséget igyekszik feltárni, a genderőrületet különféle jelentésekben – vádként, ellenségképző diskurzusként és létező gyakorlatként.

A kötet állítása szerint az ellenzékből politizáló AfD (és a német új jobboldali értelmiség), valamint az alkotmányozó többséggel bíró Orbán-rezsim szinte azonos diszkurzív stratégiát követ a „gender”-rel kapcsolatban: az eltérések nem ideológiaiak, hanem a szereplők hatalmi pozíciójából fakadnak. Megfigyelhető az is, hogy ami az egyik országban történik, az a másik ország jobboldali „gender”-politikájában hivatkozási alappá válik. Az Orbán-rezsim belpolitikailag hasznosítja a centrumországokban – köztük Németországban – megjelenő LMBT-mozgalmi követeléseket, polarizáló retorikájának és válságnarratívájának alátámasztására. A német új jobboldal számára pedig az Orbán-rezsim a bizonyíték, hogy „van alternatíva”. A kötet az ún. progresszív szereplők politikai követeléseire is kitér: bemutatja, hogy ők hogyan törekszenek hegemóniára a „gender” kérdéseiben, és az hogyan biztosít termékeny talajt a jobboldal genderellenes üzeneteinek.