Szalézi Szent Fernc püspök a Tridenti Zsinat utáni katolikus megújulás egyik legnagyobb hatású alakja. Fõ mûve, az 1608-ban írt Filótea négyszáz év múltán is a legolvasottabb egyházi mûvek egyike. Nyelvezetét a barokk kor gazdag képi világa jellemzi,de a bibliai vonatkozások és parabolák mellett a korábbi századok klasszikus vonásai is felfedezhetõk benne. Elõtte jár korának abban, ahogyan a lélek titkait felfedi, s kortársai életvitelét, önáltatásait leleplezi. Szól a gazdagságról,az akkoriban eluralkodó tánc- és szerencsejáték-szenvedélyrõl, az imádságról az erényekrõl a helyes beszédrõl és az öltözködésrõl, s mindezt úgy, hogy bár határozott véleményt fogalmaz meg, mégis szelíd pásztorként vezeti olvasóit a "jámborság útján." A szent püspök maga így vall egy levelében a mû keletkezésérõl: E munka nem készült elõre kieszelt terv szerint. Egyszerû emlékeztetõ csupán, amelyet egy szép lélek számára összeállítottam, aki a vezetésem alatt áll. Ám a Filótea ennél jóval nagyobb utat futott be a századok folyamán. Sokak lelki vezércsillaga lett, s ma is bátran adhatjuk azok kezébe, akik - IX.Pius pápát idézve - a keresztény tökéletesség biztos és mindenkinek járható útját keresik, de azoknak is, akik a barokk francia nyelvû irodalom egyik klasszikusát látják benne.