A késő kapitalista társadalom patológiáinak újabb területét tárja fel Byung-Chul Han ebben a könyvében: a szerelem mára – a fetisizált individualizmus és a technológiai közvetítéssel létrejövő kommunikáció világában – puszta szexualitássá vált, amely alá van vetve a teljesítmény diktátumának, Erósz „pornóvá profanizálódott”. Han a nárcizmus fenyegető depressziójával, a kiüresedő, Erósz nélküli létezéssel szemben a Másik megtapasztalásának radikális élményét mutatja fel. Az Erósztól áthatott szerelemben a Másik felfedezéséhez odaadásra, sőt önfeladásra van szükség, ami egyszerre transzcendens és felforgató tapasztalat – egzisztenciális lehetőség, hogy túlnőjünk önmagunkon. Szerelmesnek kell lennünk, hogy a jövőhöz hűen az igazság még nem ismert útjaira léphessünk, vagy a puszta önkimerítő életből visszatérhessünk a jóhoz.