A civilizáció nem fényűzés. Nem merül ki a civilizált viselkedésben és a Parthenón vagy a firenzei dóm szépségében. Több, mint a rokonsági alakzatok és a rituálék összessége, a platóni és kanti eszmék ragyogása, Hollywood színes örvénylése, percre pontosan járó vonatok suhanása és a háttérben felcsendülő Mozart-szonáta dallama.

A civilizáció élet és halál kérdése. Ez kicsit fellengzősen hangzik így, de valószínűleg igaz. Az emberek és emberi közösségek nem tudtak volna megélni ezen a bolygón, ha nem vették volna körül magukat – nem pusztán váraik, városaik és házaik falaival, fegyverekkel és szerszámokkal, törvényekkel és intézményekkel, hanem – szimbólumok védőszféráival is: mítoszokkal és vallásokkal, hiedelmekkel és értékekkel, eszmékkel és teóriákkal, műalkotások ragyogó csillagképeivel. Egyszóval egy briliáns konstruktummal: civilizációjukkal.

Hogy élesebb fénybe kerüljön az a dráma, amelyet az emberek és emberi közösségek folytattak a túlélésért, e küzdelem hátterét, az univerzumot, amelyben élünk, valamivel sötétebbre festem e könyvben, mint amilyennek sokan látják, illetve szeretnék látni. Azt mutatom be, hogy történetük folyamán az emberek és emberi közösségek úgy viselkedtek, mintha állandó veszélyben, egy „idegen világban” éltek volna. Igyekeztek – szüntelen és lázasan – szimbólumok védőszférájával körülvenni magukat.

Miért tették ezt? E könyv munkahipotézise szerint azért, mert ez volt az egyetlen lehetőség arra, hogy életben maradjanak ezen a planétán; nem egyszerűen csak fizikailag, hanem lelkileg és szellemileg is. Nekik maguknak kellett megteremteniük a maguk számára a biztonság, a szabadság és az értelem világát egy olyan univerzumban, amelyben lehetséges, hogy ezen az ember teremtette világon kívül nincs szabadság, nincs biztonság és nincs értelem.

A könyv szigorúan erre a hipotézisre összpontosítja majd figyelmét, de a példák, amelyek a hipotézis megvilágítására és igazolására szolgálnak, amelyeket az olvasó majd elfogad vagy elutasít, szinte megengedhetetlen módon eklektikusak; vagy hogy egy hízelgőbb s tudálékosabb kifejezést használjak, „multidiszciplinárisak”. Az emberi tapasztalat és gondolkodás különböző területeiről választom ki őket; filozófiai elméleteket éppúgy elemzek majd, mint mítoszokat és vallásokat, tragédiákat éppúgy, mint tréfákat és rajzfilmeket, a katedrálisok szimbolikus világát ugyanúgy, mint a mai modern üzletközpontokat. A szent és a profán, az emberi és a nem emberi, a fennkölt és a triviális fényében vizsgálom majd a nagy „emberi kalandot”. S vizsgálni fogom a témához illő komolysággal, óvatossággal és – nehogy túlságosan is meghatódjunk az emberi lét tragikus és dicsőséges mélységein és magasságain – némi tiszteletlenséggel.



A könyv, amelyet kezében tart az Olvasó, szokatlan és nyugtalanító kérdéseket tesz föl, és nem mindig talál majd rájuk megnyugtató választ. De szándékom s meggyőződésem szerint ennek ellenére a remény és nem a kétségbeesés könyve. Az emberiség nagyszerű kalandjáról szól egy olyan világban, ahol a rettenet és a szépség, a sötétség és a fény, a halál és az élet küzd egymással.