A kötetben olvasható tanulmányok – valamennyi a szép reményű hebraista, klasszika-filológus és teológus középnemzedék képviselőitől – az ókeresztény kor első évszázadainak szellemi válaszútját, vagyis a zsidó illetve a keresztény Szentírás-exegézis legfontosabb kérdéseit érintik, illetve a legszorosabb értelemben vett teológiai, filozófiai problémák „holdudvarát” térképezik föl. Ezek közül éppúgy előtérbe kerül a korai keresztény eszkhatológia, mint a gnosztikus exegézis, illetve a bibliai irodalmi műfajok, valamint a hellén filozófia szerepe, kronológiai szinten a kereszténység születésének időszakától egészen a kései antikvitásig.
A kötet első írása, Hack Márta tanulmánya az ószövetségi másál műfaját vizsgálja nem csupán poétikai, hanem grammatikai, logikai összefüggésben is; kitekintve a példázat ókeresztény korbéli utóéletére, a műfaj sajátos metamorfózisaira. Ugyancsak hebraisztikai tárgyú tanulmány Finta Szilviának a rabbinikus exegézis klasszikus elveinek a páli corpusban fellelhető nyomait kutató írása. Nevezett szerző munkája – egy nagyobb lélegzetű munka részlete – talán az első szisztematikus rabbinikus exegézis-történet magyar nyelven.
A gnosztikus, az ókeresztény, valamint a rabbinikus exegézis értelmezési tartományainak határterületén kísérli meg értelmezni a kötet következő tanulmányában Rugási Gyula Markion Aposztolikonjának három versét, amelyet Tertullianus Contra Martoinemje hagyományozott ránk. Az említett szövegrész az ószövetségi törvény egészen speciális megközelítése, lényegileg különbözik mind a bevett orthodox keresztény, mind pedig a gnosztikus szemléletmódtól. Ugyancsak az ószövetségi törvény zsidó-keresztény, illetve pogány-keresztény exegetikai hagyomány történetét térképezi fel Ruff Tibor retrospektív írása, amely ebben a formában mindenféleképpen unikumnak számít a magyar nyelvű teológiai irodalomban. Répás László Irenaeus Adversus haereses V. könyvének 2. részének fordításához írott kommentárjaiban a lugdunumi püspök millenarista nézeteit elemzi egybevetve a korabeli nagyegyház berkein belül fokozatosan eluralkodó szemléletmóddal, miszerint a Jel 20:1-6 szövegrésze csak és kizárólag allegorikusan értelmezhető.
Ötvös Csaba főleg a Nag Hammadi corpus kopt nyelvű szövegrészletei alapján Pál apostol „gnosztikus utóéletéhez” szolgáltat rendkívül érdekes adalékot, egyúttal pedig a gnosztikus exegézisnek a rabbinikus hagyománnyal összefüggő, a közvélekedés előtt ismeretlen kapcsolódás-pontjaira mutat rá. Vattamány Gyula – aki eddig két monográfiában is elemezte az ókori keresztény antijúdaizmus eredőit és jellemvonásait – egy VIII. századi bizánci vándorprédikátor, Euboiai János egyik antijúdaista homíliáját fordítja le és kommentálja; egy olyan korszak jellegzetes dokumentumát teszi hozzáférhetővé ily módon, amely az ókeresztény kor kutatói előtt is szinte teljesen ismeretlen. A kötet utolsó tanulmányában a középkori zsidó filozófia és exegézis reményteljes szakértőjeként a Hispániából menekült, XV. és XVI. századi – jórészt a kabbala szemléletmódjával érintkező – rabbiknak különböző Szentírás edícióit, a filológiai döntések mögött megbúvó exegetikai támpontokat tárja elő.