A szerzõ, a madridi filozófiai iskola vezetõ személyisége 1936-ban, a spanyol polgárháború kitörésekor emigrálni kényszerült, elõbb Párizsban, késõbb Argentínában, majd Lisszabonban telepedett le. Ez utóbbi városban keletkezett 1947-ben a Leibniz-monográfia, mely Ortega filozófiai hattyúdalának, a német filozófus nézeteinek elemzésén túl saját gondolkodása, bölcsessége, mûveltsége összefoglalásának is tekinthetõ. A mû, a szerzõ utolsó mûveihez hasonlóan befejezetlen maradt és teljes egészében csak 1958-ban látott napvilágot. Az elsõ öt fejezet az alapelv, a gondolkodásmód és a filozófia fogalmát kívánja körülhatárolni. Ezután Leibniz felfogásának indoklása következik, ami elvezet a filozófus gondolkodásmódjának elemzéséhez, melyhez Ortega olyan ókori filozófusok nézeteit használja fel, mint Arisztotelész, vagy Eukleidész. A könyvben több "kitérõt" is tesz a skolasztikáról, a szenzualizmusról és a sztoikusokról