Elbeszéléseink vissza-visszatérnek a már elmondottakra, és ismét előlről kezdik: így próbálják körülvenni és befogni az elszökő történéseket. Amit tudatosan elhallgatunk, és amit öntudattalanul elhárítunk magunktól, az a már elmondottak és még elmondandók árnyékában húzódik meg.

Helyettesíthetetlenségünk végső forrását a legkevésbé sem azokban az újra meg újra elmondott történetekben kell keresnünk, amelyeknek magunk vagyunk a hősei, hanem azokban az egyszeri és megismételhetetlen sorseseményekben, amelyek önmagunkból való kilépés igényét a megszüntethetetlen másság és idegenség erejével szegzik nekünk.