Nem túlzás azt állítani, hogy a 21. század elejére - Karl Jaspers ismert kifejezésével élve - az emberiség globális "határszituációba" került. És itt nem csak a nyugati demokrácia aktuális válságáról vagy az egész Földön változó mintázatokkal, de állandóan jelen levő súlyos politikai konfliktusokról van szó, hanem arról a létünket fenyegető ökológiai katasztrófáról is, ahova mára a túlnépesedés, a Föld javaival való felelőtlen gazdálkodás és a környezetszennyezés vezetett. A válság okai és megoldási lehetőségei közt ritkán szokták emlegetni a pszichológiai aspektusokat, noha Carl Gustav Jung már a múlt század közepén azt állította, hogy az emberi nemet fenyegető legnagyobb veszélyek éppenséggel pszichológiai jellegűek. Bizonyos szempontból igaza volt. Hiszen ebben az abszolút határhelyzetben - ahol a szakértők szerint csupán évtizedeink lehetnek hátra - sem tudunk lemondani a gazdasági önzésről, a hedonizmusról, a csoportnárcizmusról, az értelmetlen hatalmi rivalizálásról, rövid távon és éretlenül gondolkodunk, felelőtlenül döntünk és viselkedünk, alkalmatlan, gyakran ordítóan patológiás személyiségű vezetőket választunk az országok élére, nem vagyunk képesek ellenállni a kommunikációs manipulációnak, és képtelenek vagyunk az együttműködésre. Összességében ez akadályoz bennünket az egész létezésünket fenyegető krízis megoldásában, és akadályok - akárhogyan is nézzük - többékevésbé lélektani jellegűek.