Nádas Péter műveit rendkívüli hagyományba ágyazottságuk jellemzi, így drámái is forradalmian régiek, Csehovot és az archaikus szertartásokat idézik: sikertelen próbák, felkészülések sorozatából állanak. Színitrilógiája első darabja, a Takarítás (1977) mégis méltán tekinthető drámatörténeti fordulatnak: zenei szervezettségű komédia, ahol az elemi konfliktusok a nyelvben mutatkoznak: szeretet-gyűlölet örvénye, szeretetképtelenség, hatalomharc, a hiány megszüntetése, „a fiú” megszületése. A Találkozás (1979) és a Temetés (1980) tragédiák, előbbiben szintén a szöveg-zene partitúra megjelenítése a végcél, az utóbbiban az élő emberi test emlékezik, immáron a színházra is. A kötetben szerepel két prózai mű is, egy próbanapló és egy költői-spirituális számvetés a színpaddal (Ünnepi színjátékok, 1986).
--------------------------------------------------------------------------------
„Azt is elégszer leírták róla, hogy nem is darabokat, de előadásokat komponál, hogy az írásbeli közlés csonka, s darabjai csak a színpadi megvalósulásban léteznek igazán. (És viszont: ez az intenzív teatralitás megengedi, hogy az írott szövegről is mint előadásról beszéljünk.) Elmondták azt is, hogy mindez milyen egyedülálló a magyar drámahagyományban... Nádas (ahogy Pilinszky is) észrevette az idő múlását, ami a színház tekintetében annak belátását jelenti, hogy a »mimikri-színháznak« befellegzett. ...A döbbenet kiváltója épp a forma: az üres, de valódi életet mímelő színpadi beszéd helyett Nádas a színész »egész testének belső összefüggéseit« szólaltatja meg.”
(Hock Bea, Élet és Irodalom, 1996. július)