A diszlexia, mint valami járvány terjed. Lassan minden ötödik diákra ráakasztható ez a diagnózis. Ami néhány évtizeddel ezelőtt még a legtöbbek számára ismeretlen kifejezés volt, az, az utóbbi években mindennapossá vált.
Ijesztően hangzott, és sokan szégyellték, titokban tartották. Ma már, mióta egyre több híres emberről derül ki, hogy valamilyen mértékben diszlexiás (volt), néha még némi büszkeség is jár a címkéhez.
A szakemberek sokféle módszert, eljárást és terápiát dolgoztak ki a diszlexia kezelésére. A spártai nevelés hívei azonban állítják, hogy egy-két pofon segítene a legtöbbet az olvasási teljesítmény növelésében. Szerintük régebben azért nem volt ennyi disz-pinty, mert a gyerekek elé pontosan meghatározott feladatokat állítottak, és nem volt kibúvó.
Mások elnézőek a diszlexiásokkal, gyámolítandó, támogatandó fogyatékosokként kezelik őket. Sokan felmentésként használják a diszlexiát, a címke mögé bújnak az erőfeszítések elől. Ez sajnos hamar visszaüt, hiszen mindegy miért nem tud valaki teljesítményt felmutatni, a boldogulását a tudás hiánya egész életében akadályozni fogja.
A diszlexia azonban nem betegség, nem diagnózis, nem dicsőség és nem szégyen. Nem felmentés és nem büntetés. A diszlexia sajátos gondolkodásmód, amely a 20. század vége, a 21. század eleje társadalmi-kulturális hatásai által terjed. Ahhoz, hogy ne zavart okozzon, hanem új lehetőségeket nyisson, pontosan kell érteni a diszlexia mibenlétét, és fel kell tárni kialakulásának és terjedésének oki hátterét.
Ez a könyv éppen ehhez a megértéshez kíván hozzájárulni a diszlexiát a hagyományostól eltérő szempontok szerint bemutatva, és a megoldási módoknak új támadáspontokat állítva. Szakemberek és laikusok egyaránt haszonnal forgathatják a diszlexia újfajta megértését és kezelését bemutató könyvet.