Malgot István kisregényének hősnője deszkalapokra festi a képeit: festékbemártott ujjaival mintha "körberajzolná" az életét. Ennek a különös intenzitású könyvnek a lapjai mintha azok a deszkalapok lennének, amelyekre a meggyötört cigányasszony rávetíti élete eseményeit. A deszkalap: könyv - és mozgóképeket mutató mozivászon, képernyő; teljesen mindegy, minek képzeljük, hiszen a képek zuhataga a fontos, amely minden külső keretet elsodor, adott pillanatban már a deszkára festegetés is különös dimenziókat kap. A durva deszkán finoman és élesen láttatott színes képek jelennek meg, aztán már a deszkákról is megfeledkezünk, hiszen azok már tükörként mutatnak a történelemre. A huszadik századi magyar történelemre, az ötvenhatos forradalomra, az utána következő évtizedekre. A cigány kislány életútját a gyerekkori kiszolgáltatottságtól a börtönön át a - legalább az önkifejezés örömét kínáló, tehát némiképp "felszabadító" - deszkalapokig: a lélek rezdüléseinek finom rajzolatában szemlélhetjük. Malgot István kisregénye a líra mélységét, a nagy ölelésű epikai művek történelmi horizontját és a grafika lényegre törését ötvözi. Fontos könyv, figyelemre méltó teljesítmény.