A polgár-művész problematika legátfogóbb és legrendszeresebb kifejtése A Buddenbrook-ház. A fejlődés bilológiai törvényszerűsége, hogy minden születik, fejlődik, eléri a csúcspontját, hanyatlik és meghal. A német naturalizmusnak ezt a társadalmi jelenségekre vonatkoztatott tételét alkalmazza Thomas Mann a 19. századi német polgárságra, s érvényességét egy konkrét család, a Buddenbrookok történetén igazolja. Az első rész a családot a cégalapító családfő idejében, 1835-ben, a virágzás korszakában mutatja be. A hanyatlás a második nemzedékkel kezdődik meg, hogy a harmadik generáció életében a teljes széthulláshoz vezessen. A regény tulajdonképpeni hőse az unoka, Thomas Buddenbrook, akinek cégfőnöksége látszólag a csúcspontot jelenti a család történetében, ugyanakkor a régi patrícius-polgárság utolsó győzelmét feltörő újburzsoázia fölött. Valójában azonban Thomas már nem "egészséges" a szó polgári értelmében, hanem önmagában és foglalkozásában kételkedő, problémákkal viaskodó, a látszat mindenáron való fenntartásába beleroppanó, gyenge ember, aki csupán akaratának végső megfeszítésével tud ideig-óráig úrrá lenni a pusztulásba húzó erők fölött. A degenerálódás, a polgárnak művésszé "fajulása" fiánál lesz teljes: a zene halálos levegőjében élő, a gyakorlati életre tökéletesen képtelen Hannonál, akinek korai halála örökre lezárja a Buddenbrookok családi krónikáját. Hanno alakjában, sorsában fogalmazódik meg a regény s Thomas Mann egyik legfontosabb problémája: a művész és a polgár viszonya, a polgári származású művész helye és a művészet szerepe a korabeli társadalomban. Hatalmas remekmű, melyet a legjobb polgári családregényként tart számon ma is az irodalomtörténet.