A szecesszió egyik legjelesebb világirodalmi alakjának, Oscar Wilde-nak történetei a szépségbe rejtett fájdalom hangján mesélnek önzésről és önhittségről, gőgről és érzéketlenségről, majd áradó érzelmekről, bűnbánatról és önfeláldozásról.
A viktoriánus kori Anglia legellentmondásosabb alkotóinak egyike Wilde, akinek gyors és fényes sikerben, majd végzetszerű bukásban és nyomorban egyaránt része volt. A pályája kezdetén született, majd csakhamar gyűjteményekbe foglalt meséi hozták el népszerűségét, amelyet később hírhedt regényének, a Dorian Gray képmásának botránya tépázott meg.
A Boldog Herceg és A gránátalmák háza című mesegyűjtemény történeteit közreadó kötetben azonban a Dorian Gray-i fölényen és örömvágyon részvét és együttérzés lesz úrrá. Az élet bugyrait megjáró szépségimádók, Az ifjú király és A csillagfiú elbeszélése vagy az emberi szenvedést enyhíteni vágyó, érző lelkű szobor, A boldog herceg története a szecessziós szépségkultuszt öltöztetik ma is eleven varázsú mesei köntösbe, fiatalok és idősebbek gyönyörűségére és okulására.