Az Antikrisztusban Nietzsche - annak ellenére, hogy művét a főbb európai nyelveken ő egyenként
milliós példányszámban szerette volna megjelentetni, ami enyhén szólva ellentmond az Előszó kezdősorának, hogy a mű "azokhoz szól, kiknek száma a legkevesebb" - egy, a világból távozó ember és gondolkodó benyomását kelti; radikálisan eltávolodik kora - és a mi korunk - mindhárom jelentős eszmerendszerétől: a kereszténységtől, a liberalizmustól és a szocializmustól.
Nézeteinek érvényesítésére két kitörési pont maradt csupán: vagy a heroikus-ezoterikus arisztokratizmus vagy pedig a rasszista populizmus.
Hogy tanait és nézeteit a későbbiek során kik és milyen célokra használták fel, abban neki magának is
felelőssége van. S bizonyos az is, hogy Az Antikrisztus sem mentes a hibáktól és a fogyatékosságoktól.
Azonban rá magára is érvényesnek érezzük azt, amit Nietzsche huszonhárom esztendős korában vetett papírra: a nagy emberek tévedései olykor termékenyebbek, mint a kisszerűek igazságai.