"El kell ismernem, elegánsan csinálta. Miközben a felesége felszolgálta a teát, ő megkérdezte: - Asszonyom, megkínálhatom egy kis fekete áfonyával? Nagyon finom, sok van belőle a völgy túloldalán. - Nem szeretnék önnek kényelmetlenséget okozni... - kezdte a feleségem, mire Simpson: - Szó sincs róla! - Azután elővett a zsebéből egy kis szerkezetet, ami olyan volt, mint egy pánsíp, és három hangot szólaltatott meg rajta. Könnyű, de erős szárnysuhogás hallatszott, a mocsár vize fodrozódni kezdett, és a fejünk felett szitakötők repültek el. - Két perc! - közölte Simpson diadalmasan, és elindította a csuklóján a stopperóráját. Simpsonné büszke, ugyanakkor kissé szégyellős mosollyal bement a házba, aztán egy üres üvegtálkával jött vissza és letette az asztalra. A második perc végén a szitakötők visszatértek, akár egy aprócska bombázórepülő raj. Több százan lehettek. Egy darabig fölöttünk lebegtek mozdulatlanul, fémes szárnycsattogásuk szinte zenei hatást keltett, majd egyenként, hirtelen mozdulattal, röptüket lelassítva leszálltak a tálkára, beleejtettek egy szem áfonyát, és villámgyorsan felröppentek. A tálka pillanatok alatt megtelt. Egyetlen szem áfonya sem esett mellé, és még harmat csillogott rajtuk."