Martin Heidegger 1955-56-os előadásaiban újból kibogozza azokat a szálakat, amelyeket a lét és az emberi egzisztencia összetartozásának alapjáról gondolkodva első alkotói korszaka vége felé írt tanulmányában (Az alap lényegéről, 1929) összekötött. Míg e korai kísérlet a Lét és időből kiindulva egy radikálisan új metafizika lehetőségét az emberi végesség, a a szabadság alapján vélte megtalálni, addig a jelen kötetben olvasható kései revízió a principium rationist, az alap tételét, a léttörténeti gondolkodás jegyében az alap alaptalan történésébe fordítja át.