2010-ben három hónap leforgása alatt több mint 750 ezer látogatót regisztráltak a New York-i Museum of Modern Artban. A még helyi viszonylatban is kiemelkedően magas látogatottság Marina Abramovic retrospektív kiállításának volt köszönhető. Abramovic eddigi, négy évtizedes munkássága alatt előadott már híres, megbotránkoztató, provokatív, a művészetet magát megkérdőjelező performanszt, világhírét azonban művészetfelfogása és különleges élete, spirituális élményei és kalandjai alapozták meg.

A Belgrádban született művész önéletrajza kordokumentuma is a hetvenes-nyolcvanas évek performansz világának, de története bepillantást enged az egykori jugoszláv szocialista rendszer működésébe is. Megtudhatjuk belőle, hogyan gondolkodik egy igaz anyai szeretetben soha nem részesülő, hiperérzékeny művész, és hogy Marina szerint mit jelent elhivatottsággal dolgozni.

Az 1997-es Velencei Biennálé fődíját, az Arany Oroszlánt elnyert Marina Abramovic önéletírása sodró lendületű, megrázó, döbbenetes történet a sztárról, aki öt évig egy rozoga furgonban járta az európai fesztiválokat akkori szerelmével, a fotóművész Ulayjal. Marináról, aki fél évet töltött ausztrál őslakosok között és aki Brazíliában tanult a sámánoktól; aki Ulayjal együtt első európaiként mehetett végig a kínai nagy falon; akinek bizalmas barátja volt Susan Sontag, Lou Reed és Lady Gaga; aki úgy tud egy ismeretlen szemébe nézni hosszú percekig, hogy az meghatottan elsírja magát;s aki még a hetedik X-en túl is energikus és erotikus személyiség.

Marina élete példa arra, hogy a legnagyobb bukás után is van felemelkedés.
A fotókkal illusztrált könyvet nemcsak azoknak ajánljuk, akiket érdekel a performansz világa, hanem mindenkinek, aki nem szokott elmenni a kérdés mellett, hogy vajon mi végre is született a földre.
„A teljesen idegenektől érkező mérhetetlen és feltétlen szeretet volt a leghihetetlenebb érzés, amit valaha tapasztaltam. Nem tudom, hogy ez művészet-e – mondom magamban. Nem tudom, mi ez, vagy mi is a művészet. Mindig úgy gondoltam, hogy a művészet olyasmi, amit bizonyos eszközök segítségével lehet kifejezni: festészet, szobrászat, fotózás, írás, film, zene vagy építészet. És igen, a performansz. Ez a performansz azonban már túllépett a performanszon. Maga volt az élet. El lehet-e, el kell-e választani a művészetet az élettől? Egyre erősebben kezdtem úgy érezni, hogy a művészetnek életnek kell lennie, olyasminek, ami mindenkihez tartozik. Minden eddiginél erősebben éreztem, hogy annak, amit létrehoztam, célja van.”