A Holokauszt több százezer magyarországi zsidó áldozatot követelt. Az elhurcoltak gyerekei – szerencsés esetben – zsidó árvaházakban, cionista gyermekotthonokban és különböző egyházi intézményekben leltek menedékre. Viszontagságaik ezzel nem értek véget, minden egyes nap új kihívást, akár halálos veszedelmet tartogatott. A bombatámadások és a razziák a gyermekmentő helyekre is lecsaptak. A nyilasosztagok több gyerekcsoportot lőttek agyon a Duna-parton. Ha a túlélő árva és félárva gyerekekről az életben maradt családtagok nem tudtak gondoskodni, a második világháborút követően is bentlakásos intézményekbe kerültek, és ott nevelkedtek.
Az 1940-es évek második felében és az 1950-es években a családi traumák mellett újabb kihívásokkal szembesültek. Mindegyiküknek egyénileg kellett megtalálnia az útját, a számára értelmezhető és élhető zsidó identitást. A zsidó, sokszor cionista intézményben nevelkedő gyerekeket a kommunista eszmék és a kiépülő diktatúra választás elé állította. A zsidó élet itthoni visszaszorítása és Izrael Állam létrejötte az ország elhagyására sarkalhatta őket, de voltak, akik itthon maradtak, és időszakosan zsidóságukat sorolták hátrébb.
Jelen kötet 45 olyan túlélő visszaemlékezését tartalmazza, akik a második világháború alatt és / vagy után zsidó árvaházakban és gyerekotthonokban éltek. Többségük mindeddig csak szűk családi és baráti körben, vagy a kései árvaházi találkozókon, sorstársaival beszélt akkori élményeiről és életéről. Kötődésük évtizedek múltán is bámulatosan erős és meghatározó a nagyon korai, gyakran töredékes, mozaikjellegű emlékeikhez, a gyermekotthoni, árvaházi időszakhoz. A visszaemlékezéseket egy átfogó történeti tanulmány egészíti ki, mely egyrészt bemutatja a magyarországi zsidó árvagondozást, másrészt a Holokauszt alatti zsidó gyerekmentés történetét.