Azok a tanítványi érdeklődésről árulkodó levelek, amelyekkel a cambridge-i platonizmus képviselője, Henry More (1614–1687) fordult René Descartes-hoz 1648–1649 folyamán, egyszerre dokumentumai Descartes kései filozófiájának és More éles szemű kritikai észrevételeinek. Bár More szerint a kifogásolt pontoknak semmi közük a descartes-i filozófia alapjaihoz, a címzett úgy látta, ha a kritika célt ér, ez az ő egész filozófiáját romba döntheti. Descartes-nak kétségtelenül igaza van. Az udvarias sorok mögött a modernitás kétféle programja bontakozik ki. Az egyik a mechanikai filozófia, amely a fizikai jelenségeket kizárólag az anyag kvantitatív tulajdonságaira vezeti vissza, és a testi jelenségeket élesen elválasztja a szellemi világtól. More ezzel szemben a természet olyan koncepciójával dolgozik, amelyben a legegyszerűbb fizikai jelenségek is szellemi erők működésére utalnak. Így a vita középpontjába kerülő témák például az állatok lelke, az anyag és a gondolkodás viszonya, vagy a kísértetek, boszorkányok vagy más szellemi lények tevékenysége az anyagban. A tét tehát röviden „a természet varázstalanítása”.