Az esszék szerzői:

Beer Miklós
Bod Péter Ákos
Donáth László
Ferge Zsuzsa
Földes György
Gyurgyák János
L.Ritók Nóra
Markó Béla
Nádas Péter
Romsics Ignác
Spiró György
Térey János
Harminc év telt el a rendszerváltás óta. A világ alaposan átrendeződött, az akkori társadalmi problémák egy része azonban ma is megoldatlan, másik részük eltűnt és újak kerültek a helyükre. A múlt leértékelődött. A jövő bizonytalan. Hipergyors technikai forradalmak és ezekkel egyidejűleg katasztrófafenyegetések követik egymást.

Esszégyűjteményünk olyan kérdésekkel foglalkozik, amelyekre az is válaszol a munkájával, a cselekedeteivel, életfelfogásával, aki nem gondolkodik rajtuk könyvtári olvasótermek vagy dolgozószobák félhomályában. Az is válasz ugyanis, ha valaki félrefordítja a fejét, ha úgy csinál, mintha a válaszadás nem az ő dolga lenne.

Hogyan értékeljük a világ és a hazánk elmúlt három évtizedét? Milyen tanulságai vannak ennek az időszaknak? Magunkra, társadalmi szerepünkre nézve milyen következtetéseket vonunk le ezekből? Hogyan látjuk a jövőt? Milyennek szeretnénk a jövőt?

Könyvünkben különböző beállítottságú, szakmájú alkotó értelmiségiek, tudósok, írók, hitek vallói és hirdetői válaszolnak a feltett kérdésekre a legjobb belátásuk szerint. A felkért szerzők tetszésük szerinti arányban és módon fejtik ki véleményüket a témáról. A cél nem a tudományos arzenál felmutatása, hanem az erkölcsi felelősség felébresztése, mozgósítása, az, hogy hozzáférhetővé tegyük a nagyközönség számára szerzőink világlátását. Az utolsó esszé Térey János munkája, aki sajnos már nem lehet velünk a mű megjelenésekor.

Reményeink szerint a kötet arra ösztönzi a nagyobb közönséget, hogy bekapcsolódjon az eszmecserébe.



„Legalább három oka van annak, hogy az olvasó esszégyűjteményt tart a kezében. Az első: mert ez a legalkalmasabb módja annak, hogy a gondolatokat szabadon, de ne fegyelmezetlenül fogalmazzuk meg. A második: az esszé – mint azt Theodor Adorno kifejti – nem tűri, hogy feladatát előírják, arra reflektál, amit szeret és amit gyűlöl. Ezzel ösztönöz a vélemény kifejtésére, és ad egyúttal szabadságot is ahhoz. A harmadik ok: ez a forma közös nevezőt és teret teremt a különböző beállítottságú, szakmájú emberek számára a beszélgetésre.” (Földes György szerkesztő)