„Hat férfi és egy asszony. S mind a hatan egyformán emésztő szenvedéllyel lesik ezt az egy asszonyt. Mind a hatan egyformán gyűlöletesek egymásnak, s mindannyian készek a végsőkig menni harcban és önfeláldozásban ezért az asszonyért.”

Veres Pálnénak, a kisvárosi tanító szépséges ifjú feleségének sem „égi”, sem „földi” szerelem nem adatik meg, igénye is csak az utóbbira van. Öregedő férje mellett egyetlen öröme az életben a hódítás. A szoknyája körül forgolódó férfiaknak is egészen közönséges sors jutott, hiszen Ilosván minden kisszerű, sivár, és úgy-ahogy rendben van. Ízlés nélkül épült, apró, kopott házak, rossz kövezetű, mocskos utcák, legyektől hemzsegő kocsma, olcsó bútorokkal zsúfolt szobák, szomorú életek – szóval valójában nincs itt rendben semmi. Már csak azért sem, mert a dzsentriből lett polgár sohasem fog kibékülni a parasztból lett polgárral, az „arisztokrácia” sosem ereszkedik le az intelligenciához. A polgármester, a református pap, a tanító, a gimnázium igazgatója és tanára, az albíró, a kántor, a diák, a kereskedők, a borbély, a hentes csupa összebékíthetetlen indulattal él egymás mellett.

Ebben a környezetben hódít ez a kacér asszony, ez a magyar Bovaryné, akinek Móricz tragikomikusan magyar, kisvárosi sorsot talált ki.

A mű a szerző életében tizenkét kiadást ért meg, több nyelvre is lefordították, németül Herr Bovary címmel jelent meg.