A könyv a két világháború között a Szovjetunióban élt magyar emigráció nőszempontú vizsgálatát vállalta fel, nem azért, mintha létezne külön férfi és külön női emigráció, hiszen nemre való tekintet nélkül mindannyian ugyanabban a Szovjetunióban éltek, de a nők emigrációs életeseményei, tapasztalatai, látásmódja és egyáltalán a helyzete számos dologban különbözött férfitársaikétól.
A szerző elemzi a nők emigrációját leginkább motiváló tényezőket: az 1918/1919-es forradalmi aktivitás többük számára brutális következményeit, a kommunista eszme iránti elkötelezettséget, a kilátástalan élethelyzeteket és a családok egyben tartásának szándékát. Az emigrációt választó nők a várható nehézségek ellenére is éltek a számukra felkínált lehetőséggel, bizakodtak a jövőben, és egy új, a korábbinál sokkal jobb életet reméltek. Hogy ez mennyire volt a megfelelő döntés, az csak később derült ki.
A kötet tartalmaz egy esettanulmányt is, az Arvale lányok történetét. A hat lánytestvér jellegzetes típusai azoknak a 19. század végén, 20. század elején született középosztálybeli lányoknak, akik modern nőknek tartották magukat, és úgy is próbáltak élni. Felnőtté válásuk és politikai szocializációjuk a nagy háború és a forradalmak rendkívül intenzív időszakához köthető. Mindannyian csatlakoztak a kommunista mozgalomhoz, közülük négyen kerültek ki a Szovjetunióba politikai emigránsként. Megszenvedték a sztálini terrort, és jóllehet mindannyiuknak sikerült visszatérniük Magyarországra, de csak nagy személyes veszteségek árán.
A könyv igyekszik bemutatni a magyar nők szovjetunióbeli életének körülményeit és a szovjet típusú nővé válás folyamatát, nem feledve azt, hogy mindez nagyban függött a szovjet gazdasági és társadalmi helyzet változásaitól. Foglalkozik a sztálini törvénysértések és a nagy honvédő háború következményeivel, felhasználva e nők személyes börtön, láger- és háborús tapasztalatait, külön fejezetben tárgyalva a háború utáni hazatérés nehézségeit és buktatóit.