Magyarország a menekülteket kibocsátó országból valóban menekülteket befogadó országgá - vagy legalábbis ugródeszkává - vált a nyolcvanas évek végétől kezdődően? Ha igen, miért tette? Miért nem költözhet mindenki oda, ahová akar, miért kell a menekülőnek „kivételt”, rendkívüli bebocsáttatást kérnie? Másképp kell-e, szabad-e bánni az Erdélyből menekülővel, mint az Afganisztánból érkezővel? Szigorodott, vagy enyhült a magyar menekültügyi rendszer az Európai Unióhoz közeledvén? Csak néhány kérdés azok közül, amelyekre választ kap az Olvasó. A könyv elméleti fejezetei megvilágítják, hogy miért képzelhető el egy olyan világrend, amelyben mindenki (aki nem közvetlenül veszélyes a társadalomra) oda költözhet, ahova akar, s azt is, amíg ez az állapot nem következik be, miért helyes a menekültekkel kivételt tenni. A magyar történelem, a jogszociológia, a demográfia, a politológia, a nemzetközi jog s mindenekelőtt a magyar menekültügy iránt érdeklődők olyan könyvet kapnak kezükbe, amely elsődleges - gyakran nem publikus - források feldolgozásával, és a nyilvános diskurzus elemzésével kínál tükröt. Megmutatja, hogy a független magyar menekültpolitika időszakában, a nyolcvanas évek vége és az uniós csatlakozás közötti negyedszázadban mit tettünk mi - akik annyi hullámban menekültünk el innen - azokért, akik nálunk kerestek oltalmat.