A romantikával kapcsolatos interpretációkban hagyományosan jelen van az a két tendencia, amelyet Arthur O. Lovejoy "tanuljuk meg többes számban használni a romantikát" felszólítása és René Wellek egységtényezõket hangsúlyozó szemlélete képvisel talán a leghatározottabban. Noha mára a sarkított értékeléseket jobbára felváltották a kevésbé monolitikus megközelítések, az egyes diszciplínák romantikaképe napjainkban is gyakran elkülönül egymástól.
A különbözõség vagy egység problémája a koraromantika korszaka kapcsán fokozottan érvényes, s nem csupán a történeti feldolgozások vonatkozásában, hanem magának e korszak önreflexióinak a szintjén is. A romantika identitáskeresésének gyakran megnyilvánuló jellemzõi azok a (mai tudományos törekvések számára is nem ritkán elõképül szolgáló) határátlépések, amelyek mind a földrajzi egységek és történeti korok, mind pedig a formálódó diszciplínák közötti cezúrákat figyelmen kívül hagyták. A 18. század végétõl megsokasodó új vizsgálati területek, így a történeti bibliakutatás, az összehasonlító nyelvészet, az antropológiai-etnológiai szemlélet vagy a spekulatív fizika egyaránt magukban hordozzák a korábbi mechanisztikus megközelítésektõl olyannyira elütõ holisztikus látásmódot...